A visszterhes vagyonszerzési illetékkel foglalkozó írásunk folytatásaként most az ingatlan eladásából származó jövedelem után fizetendő adó mértékéről tájékoztatjuk röviden olvasóinkat.
Mivel Zuglóban leginkább lakóingatlanok, lakások, családi házak cserélnek gazdát, ezért most leginkább az ilyen általános esetekre fókuszálunk.
Alap esetben, ha valaki pl. a zuglói ingatlanát többért adja el, mint amennyiért vásárolta, akkor többlet jövedelme keletkezik, ami után mindenki 15% személyi jövedelemadót (SZJA) köteles fizetni. Vagyis nem az ingatlan teljes eladási árának összege, hanem csak a nyereségként keletkezett összeg után kell adózni, ami lehet nullától több millió forint is.
Jó hír viszont az eladóknak, hogy a jelenlegi rendelkezések szerint, ha az eladott ingatlan már több mint öt éve a tulajdonukat képezte, akkor függetlenül attól, hogy mennyiért adják el, már nem kell adót fizetniük.
Tehát az adófizetési kötelezettség csak azokat érinti, akik a szerzéstől számított öt éven belül adják el ingatlanukat és öt éven belül sem mindegy, hogy mikor.
A szerzést követő
– első és második évben a többlet bevétel teljes 100%-a után,
– a harmadikban a 90%-a,
– a negyedikben a 60%-a,
– az ötödik évben pedig a 30%-a
után kell 15% jövedelemadót fizetni. Ehhez nem kell különösebb fejszámoló képesség, bárki azonnal kikalkulálhatja, hogy mennyi lesz az adóteher.
Fontos azonban tudni, hogy az adó alapját képező többletbevételt csökkenteni lehet az eladónál felmerülő, az eladott ingatlannal kapcsolatos, számlával igazolható kiadások összegével. Ilyenek pl. az értéknövelő beruházások, vagyis amit az eladó a szerzést követően az ingatlan felújítására, fűtés-korszerűsítésre, nyílászáró cserére, stb. költött. Elszámolhatók még az ingatlan eladásakor feladott hirdetések költségei, az eladással megbízott ingatlan közvetítő sikerdíja és egyéb jogi költségek is, amelyek az eladott ingatlant érintik és számlával igazolhatók.
Amennyiben egy ingatlannak egy tulajdonosa, egy eladója van, akkor igen egyszerű kiszámolni az adó összegét. Kissé bonyolultabb a helyzet több tulajdonos esetén, ami pl. több személy által örökölt lakás eladásakor fordulhat elő. Ilyenkor az eladásból keletkezett többletjövedelem után fizetendő adó is a tulajdoni hányad alapján oszlik meg, amit az egyes eladók nevére szóló számlákkal lehet külön-külön csökkenteni. Érdemes tehát legalább öt évig megőrizni az ingatlannal kapcsolatos kiadások számláit, már ha rövid időn belül tervezik az eladást.
Azért azt nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a fizetendő adó összegét végül a NAV állapítja meg.
Ha öt éven belül szerzett ingatlanát szeretné eladni, akkor zuglói irodánkban tájékoztatjuk az adózással kapcsolatos tudnivalókról.
Üdvözlettel:
Jó Ildikó
a zuglói kis lakások specialistája
Eladná / Kiadná zuglói ingatlanát? – Küldjön nekem üzenetet itt: